Gyakran hallhatjuk a „szenzoros” kifejezést, amit a hétköznapokban leginkább a túlérzékeny, vagy bizonyos típusú ingerekre szélsőségesebben reagáló gyerekekre értenek.
A szenzoros integrációs nehézségek azonban túlmutatnak azon, hogy valakit zavar a ruhába varrt címke, vagy a túl erős zajok, esetleg irtózik valamilyen különösebb állagú ételtől. Ugyanúgy ebbe a körbe tartozhat az is, ha valaki gyakran lever tárgyakat, vagy mindennek nekiütközik.
A szenzoros észlelési-feldolgozási nehézségekkel küzdő gyerekek túlérzékenyek, vagy éppen alul érzékenyek lehetnek bizonyos jellegű ingerekre, és ennek mentén szélsőségesen elkerülő, vagy ingerkereső viselkedést mutathatnak.
Azonban az idegrendszer természetes érési folyamatában is vannak időszakok, amikor kifejezetten „felfedező” módon gyűjtenek szenzoros élményeket a gyerekek, vagy testhatáraik és én-határaik védelme érdekében elutasítóbban viselkednek korábban kedvelt ingerekkel szemben.
De mi is pontosan a szenzoros integráció, és mikor beszélhetünk szenzoros integrációs zavarról?
A szenzoros integráció
A szenzoros integráció érzékszervi összehangolódást, együttműködést jelent. Akkor tudunk egy helyzetben jól reagálni, ha az érzékszerveinken keresztül érkező információkat az idegrendszerünk megfelelően észleli és rendezi össze, és az így kialakult „összképhez” jól illeszkedő választ képes megszervezni és jó ütemben levezényelni.
Érzékelési-észlelési csatornák
A külvilágból 5 alapvető csatornán veszünk fel információkat: a látás, hallás, tapintás/bőrérzékelés, szaglás és ízlelés. De ezzel egyidőben a testünk belsejéből is kapunk jelzéseket: a testtartásról, a testrészek mozgásáról és erőkifejtéséről (propriocepció), a fej helyzetéről és az egyensúlyról (vesztibuláris rendszer), valamint a belső szervek állapotáról (interocepció).
„Automatikus” működés
Képzeljük el például, hogy egy erdei úton biciklizünk. Miből érezzük, hogy jól haladunk? Észrevesszük-e közben, hogy mi mellett haladunk el? Mi teszünk, ha göröngyössé válik a talaj? Ha minden jól megy, akkor ezek nem okoznak különösebb nehézséget, rutinosan, szinte automatikusan képesek vagyunk alkalmazkodni a változatos és folyamatosan változó körülményekhez.
A szenzoros integráció zavarai
A szinte észrevétlen, automatikus működés az idegrendszer számára valójában folyamatos kihívást és aktív munkát jelent. Szenzoros integrációs zavarról, vagy szenzoros feldolgozási zavarról (Sensory Processing Disorder – SPD) akkor beszélhetünk, ha az idegrendszer nem megfelelően észleli, értelmezi és szabályozza a környezetből, vagy saját szervezetből érkező ingereket, és így nem képes a megfelelő viselkedéses vagy mozgásos választ megszervezni. Mindez a napi működésben komoly nehézségként jelentkezhet.
A szenzoros feldolgozási zavar (SPD) nem egy elkülönülő orvosi diagnosztikai kategória, hanem többnyire valamilyen neurológiai hátterű egyéb állapothoz társul. Nagyon gyakori az ADHD-val vagy autizmus spektrum zavarral diagnosztizált gyerekek körében.
A szenzoros feldolgozási zavar 3 területe
A szenzoros integrációs zavarok szempontjából érintett lehet a bejövő ingerek felvétele és szűrése, az információk belső összehangolása, a jól koordinált mozgásos válasz megszervezése. Ennek megfelelően 3 nagyobb területen jelentkezhetnek zavarok:
- Szenzoros szabályozási zavarok – a bejövő ingerek erősségének, jelentőségének észlelése és az ezekre adott reakciók minősége és intenzitása mentén lehet túlérzékenység, alulérzékenység, vagy fokozottan ingerkeresés.
Példák:
Túlérzékenység: Egy gyerek túlérzékeny lehet a hangokra, ízekre, illatokra vagy érintésekre. Például a gyereknek nagyon kellemetlen lehet, ha hangos zenét hall, vagy ha olyan ételeket kell ennie, amelyek nagyon erős ízűek.
Alulérzékenység: Más gyerekek nem érzékelik eléggé az ingereket, és sokkal több ingert igényelnek ahhoz, hogy megfelelően reagáljanak rájuk. Például a gyereknek erősebb hangokra vagy intenzív tapasztalatokra lehet szüksége ahhoz, hogy élvezze őket.
Fokozottan ingerkereső: Néhány gyereknek folyamatosan több és intenzívebb ingerekre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjenek. Például a gyereknek különféle textúrákat kell érintenie, hogy megfelelően stimulálja az érzékeit.
- Szenzoros diszkriminációs zavarok – megkülönböztetési zavar, az ingerek tulajdonságainak pontos észlelése és értelmezése, bármely érzékszervi csatornát érintheti
Példák:
Látásbeli zavar: Egy gyerek nehezen különböztetheti meg azonos vagy hasonló színeket, például a sötétkék és a fekete közötti különbséget.
Hallási zavar: Más gyerekek nehezen különböztethetik meg a hasonló hangokat, például a „b” és a „p” hangokat.
Tapintási zavar: Néhány gyerek nehezen különbözteti meg a különböző textúrákat, például a kemény és puha, durva és sima felületeket.
- Szenzomotoros zavarok – szenzoros alapú motoros zavarok (poszturális zavar és diszpraxia) az egyensúly és a mozgáskoordináció területén, az izomtónus- és izomerő szabályozása, a mozdulatok pontos és megfelelő sorrendben történő kivitelezése
Példák:
Poszturális zavar: Egy gyerek nehezen tudja megtartani az egyensúlyát, és nehézségei lehetnek a testtartás fenntartásával. Például a gyereknek neheze lehet biciklizni, vagy állva tartani az egyik lábát.
Diszpraxia: Más gyerekeknek nehézségeik lehetnek a mozgáskoordinációval, például nehezen tudják elvégezni az összetett mozgásokat, mint például a futás vagy az ugrás. A gyereknek nehézsége lehet az összes mozgássorozat pontos és megfelelő sorrendben történő végrehajtásával.
Mikor forduljunk szakemberhez?
Érdemes gyógypedagógushoz, illetve szenzoros integrációs terápiában képzett szakemberhez fordulni, amikor kifejezett mozgásos, vagy észlelési, viselkedésszabályozási nehézségekkel találkozunk, vagy olyan visszatérő hétköznapi problémákkal, amikor fokozott ingerkeresést, vagy elkerülést tapasztalunk a gyermekünknél.
A gyerekek sajátos „szenzoros profiljának” megfigyelése és megértése nagy segítséget jelenthet a szülők számára a hétköznapok alakításához és a nehéz helyzetek kezeléséhez egyaránt. Orvosi vizsgálatokkal ki lehet zárni a látás és hallás romlásának lehetőségét és ezt követően fókuszálni a valódi problémára.
Mivel a szenzoros integrációs zavar többnyire nem önmagában álló, hanem társuló állapot, a megfelelő mozgásterápia/szenzoros integrációs terápiára legtöbbször kiegészítő terápiát jelent a többi specifikus gyógypedagógiai terápia mellett.
Az időben felállított diagnózis és megkezdett terápia hatalmas segítséget nyújt a gyermekek életminőségének javításában, hiszen megtanulják kezelni az állapotukat és a szenzoros rendszer működésének fejlesztésével segítséget kapnak a mindennapi életben való könnyebb és hatékonyabb funkcionálásban. A szakemberek általában személyre szabott terápiákat és kezeléseket alkalmaznak a szenzoros problémákkal küzdő gyermekek számára, így megkapják a lehető legtöbb támogatást, ami a későbbiekben segíti őket.
