Szívesen fogadjuk azokat a gyermekeket, akik már rendelkeznek ADHD vagy autizmus spektrumzavar diagnózissal, és pszichológiai, illetve gyógypedagógiai támogatásra – például szociális-kommunikációs (szockom) fejlesztésre vagy csoportra – van szükségük.
Várjuk azokat a gyerekeket is, akik előzetes vizsgálat vagy diagnózis nélkül küzdenek nehézségekkel a társas helyzetekben, indulatkezelésben, vagy gyakran szoronganak. Sokuk számára a teljesítményhelyzetek, a mások előtti megszólalás, a szereplés vagy a megfelelés kifejezett feszültséget okoz.
A szociális és kommunikációs készségek, valamint a tanulási nehézségek fejlesztése mellett kiemelt figyelmet fordítunk az érzelmi működés támogatására. Segítjük a hangulati és önértékelési problémák kezelését, valamint az óvodai, iskolai és családi kapcsolatok harmonikusabb alakulását.
A segítő folyamatot minden esetben részletes szülői interjú előzi meg, amely lehetőséget ad a gyermek működésének és a jelzett nehézségek hátterének alapos megismerésére. Szükség esetén pszichológiai vizsgálati eszközökkel is kiegészítjük a feltérképezést. Az eredmények alapján a szülőkkel közösen választjuk ki a legmegfelelőbb támogatási formát. Igény szerint felvesszük a kapcsolatot az érintett pedagógusokkal, és segítséget nyújtunk az óvodai vagy iskolai környezet érzékenyítésében, akadálymentesítésében is.
FELNŐTTEK SZÁMÁRA
Központunkban az ADHD-val és autizmussal élő felnőttek számára elérhető a specifikus szemléletű pszichológiai tanácsadás és az esetleges gyógypedagógia megsegítés.
Komplex gyógypedagógiai–pszichológiai vizsgálat neurodiverzitás-fókuszú szemléletben
Elérhető 2026 januárjától a MályvaKék Mentálhigiéniai Központban
Egyre több gyermeknél merül fel ADHD, autizmus spektrum érintettség, tanulási zavar vagy eltérő idegrendszeri fejlődés lehetősége. Sokszor a háttérben nem „rossz viselkedés” vagy „akarathiány” áll, hanem másféle idegrendszeri működés.
A komplex vizsgálat célja nem a megbélyegzés, hanem a megértés.
Arra keressük a választ: hogyan működik ez a gyermek – és mire van szüksége ahhoz, hogy kibontakozhasson?
Mikor javasolt a vizsgálat?
A vizsgálat folyamata
1. Anamnézis
Részletes szülői interjú a korai fejlődésről, idegrendszeri sajátosságokról, szenzoros érzékenységről, családi mintázatokról.
2. Célzott szülőkonzultáció
A neurodiverzitás szempontjából releváns kérdések tisztázása, a vizsgálati fókusz meghatározása.
3. Képességvizsgálat (IQ)
A kognitív profil feltérképezése – külön figyelemmel az egyenetlen működésmintákra, amelyek ADHD és autizmus esetén gyakoriak (pl. kiemelkedő verbális képesség alacsony feldolgozási tempó mellett).
4. Gyógypedagógiai vizsgálat
Részképességek, végrehajtó funkciók, figyelem, munkamemória, tanulási készségek vizsgálata.
Cél: megérteni, hogy az eltérő idegrendszeri működés hogyan hat a tanulásra.
5. Pszichológiai vizsgálat
Érzelmi szabályozás, szorongás, önértékelés, maszkírozás, társas működés feltérképezése.
Kiemelt figyelmet fordítunk a belső feszültségre, amely gyakran rejtve marad.
6. Lezáró szülőkonzultáció
Részletes, érthető visszajelzés:
Írásos szakvéleményt biztosítunk.
Miben más a neurodiverzitás-fókuszú vizsgálat?
Tudjuk, hogy a neurodivergens gyermekek gyakran élnek meg ismételt félreértést, kritikát vagy túlzott elvárásokat. A vizsgálat során olyan teret biztosítunk, ahol a gyermek önazonosan lehet jelen.
ADHD-val vagy autizmussal érintett gyermekeknek egyéni vagy kiscsoportos fejlesztést és terápiát kínálunk, amelyeket ezeken a területeken képzett és tapasztalt gyógypedagógusok és pszichológusok vezetnek. Csoportos alkalmainkon a gyermekek egyéni igényeit, a fejlesztés területeit szem előtt tartva tervezzük meg a csoportfolyamatokat, a fejlesztés menetét, így az alkalmak nem tanfolyamok, hanem az egyéni igényekhez alkalmazkodnak.
Az ADHD-val vagy autizmussal érintett családok számára szülőkonzultációt biztosítunk személyes vagy online formában. Utóbbit elsősorban a vidéken élő családoknak szeretnénk felkínálni.
Szülőklubot tartunk az ADHD-val és autizmussal érintett családoknak, amely kulcsszavai és céljai
Testvércsoport: igény esetén szívesen tartunk csoportfoglalkozást olyan gyerekeknek és fiataloknak, akiknek autizmus spektrum zavarban érintett testvérük van. A gyerekek sorstárs közösségben dolgozhatják fel azokat a kihívásokat, melyeket az autizmus spektrum zavarral élő testvérrel való együttélés, együttműködés hozhat. Célunk, hogy megoszthassák nehézségeiket anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, ezzel plusz terhet vagy rossz érzéseket okoznak a család többi tagjának. Ezen kívül a csoport tagjai és a csoportvezető külső szemlélőkként újfajta rálátást tudnak biztosítani az érintetteknek.
A tréning célja, hogy segítsük a szülőket neurodivergens gyermekük megértésében, hatékony otthoni támogatásában. Azok jelentkezését várjuk, akiknek a gyermeke nemrég kapott autizmus diagnózist, vagy megfogalmazódott a gyanú és elindítanák a kivizsgálási folyamatot.